lap tetejére
Tartalomhoz ugrás
Felhőkép
A VIDEÓKÉRT KATTINTÁS !
KÉPVISELŐ-TESTÜLET

Református Templom, Parókia
A község református temploma 1788-ban épült igen rövid idő alatt, hiszen áprilisban rakták le az alapokat, októberben pedig már felszentelték. A II. világháború nagy pusztítást végzett az épületen. A község lakója, Bakalár László keze munkáját dicsérik a templom berendezésének faragott padjai és a Mózes -szék. A hívők adományából készült az Úr asztala és a szószéken egy emléktábla 1848 emlékére.


Szűz Mária neve Katolikus Kápolna
A Kéri Kiss család kúriáját és  kápolnáját  az 1850-es években építették. A kúria ad otthont ma a Móricz Zsigmond Művelődési Háznak, a család egykori Szűz Mária kápolnája pedig a község katolikus temploma. A neoromán stílusú templom berendezése neobarokk.
Az épületen egy emléktábla látható annak tiszteletére, hogy dr. Városy Gyula megyés püspök 1903-ban a községbe látogatott. A templom előtt álló kereszt 1854-ből származik.





Hősök kertje
A Hősök kertjében nevezetes történelmi eseményeknek állítottak emlékeket. 1920-ban közadakozásból, betonból készült az első világháborús emlékmű, tetején egy turulmadárral. 1993 óta áll a II. világháborús kopjafa egy műkőből készült emlékkönyvvel, melyen a háború hősi halottainak neve olvasható. Ugyanabban az évben készült el az 1848-as és az 1956-os kopjafa.
 
A Csőszi Történelmi Haditorna és Hagyományőrző Egyesület tagjai a X-XI. , valamint a XVI. század harci technikáit mutatják be korhű öltözetben. Vezetőjük, Balázs Miklós, az ő alkotásai a Hősök kertjében látható kopjafa.



Móricz Zsigmond Művelődési Ház
A Kéri Kiss család 1850-es években épített kúriája ad otthont ma a Móricz Zsigmond Művelődési Háznak. ( Felújításra vár. )







Csőszi Horgásztó   
Vízterület nagysága: 10 ha








                             
   

Második világháborús emlékmű
A község lakói megemlékeztek azokról a magyar katonákról is, akik a második világháborúban Csősz területén hunytak el. Ez a második világháborús emlékmű a Dózsa György út végén található.


     - Csősz Község Honlapja 2024.-                                                                                -  Adatkezelési tájékoztó -                                                                             -Csőszi Média Központ- by hujberferi
  
 
 
 
 
Vissza a tartalomhoz